Néha az az érzésem, hogy láthatatlan vagyok! :-)
Nem, nem vagyok elmeháborodott, nem hiszem azt, hogy tényleg láthatatlan lennék. Viszont gyakran azt tapasztalom, hogy az emberek egyszerűen nem vesznek észre, mintha ott se lennék. Pl. nekem jön valaki az utcán, és még ő van meglepődve, hogy valamibe (valakibe?) beleütközött a teste, és inkább haragos, mintsem elnézést kérő a tekintete (hogy nem mond: Bocsánat!-ot, azon már meg sem lepődöm).
Most pl. ez történt: Együtt ebédelünk néhány kollégával a kis földszinti konyhában/étkezőben. Közben beszélgetünk, jó a hangulat, stb., majd végül felállunk, és sorban elmosogatjuk az edényeinket. Ilyenkor úgy szokás, hogy megvárjuk egymást, és utána egyszerre megyünk vissza az irodáinkba. Most én kerültem utoljára sorra a mosogatásnál, és láttam, hogy mindenki más együtt, beszélgetve, nevetgélve elindulnak fölfelé, engem pedig ott hagytak.
Nem sértődtem meg ezen, mert tulajdonképpen kezdem megszokni, többször előfordult már. És nyilvánvalóan nincs is semmi határozott oka annak, hogy ott hagytak (tehát nem azért, mert bárki is haragudna rám, vagy nem bírna, stb. - hiszen előtte is tök jó volt a hangulat), egyszerűen csak észre sem vették, hogy én még ott vagyok, és elinduláskor sem hiányoztam.
És ha megkérdezném őket, hogy vajon miért (az egyiket megkérdeztem, tényleg minden szemrehányás nélkül, pusztán csak kíváncsiságból), akkor ők sem értik, és kicsit elszégyellik magukat, és megígérik, hogy máskor majd jobban figyelnek, stb. Hm.
Egy másik eset: bemegyek egy kollégámhoz egy másik irodába, és elkezdünk beszélgetni valami munkáról. Belép egy harmadik, aki a szavamba vágva elkezdi mondani a sajátját, mintha ott sem lennék. Én abbahagyom a mondókámat, udvariasan várok, hogy talán csak egy gyors mondatot váltanak, utána folytathatom tovább a beszélgetést. De nem, élénk eszmecserébe merülnek, rólam teljesen megfeledkezve.
Én várok még egy darabig, azután csöndben eloldalgok. Ha viszont ilyenkor szólok, hogy hahó, én is itt vagyok (sőt: én jöttem előbb), hadd fejezzem be, amiért jöttem: akkor egy ingerült választ kapok, hogy amit ő akar mondani, az sokkal fontosabb és sürgősebb, majd mindjárt befejezi, akkor folytathatom.
Láthatatlan vagyok? Vagy csak túlérzékeny? :-)
